2014. szeptember 26., péntek

14. rész: Megváltoztunk

Kedves, Olvasóim!
Remélem, elnyeri a rész a tetszéseteket!
Jó olvasást kívánok hozzá!
További szép napot!
by: Timi



Ajánlott zene



Teltek múltak a napok és Josh-sal egész jó barátságot kezdtünk el ápolgatni, már-már oly’ természetessé vált, hogy csupáncsak Zayn azon megjegyzésénél jöhettem rá, mennyire ösztönös, mikor azt kezdte el fejtegetni, hogy így sokkal jobban szereti a turnézást… mindezt azután a mondata után, hogy hiányzik neki a barátnője. Nem volt soha egy igazán érzelmes fajta, inkább az a csendben szenvedő, noha még én is tudtam, mennyire csupa szív-lélekről van szó a személyében. Amiatt, hogy nem rajong azért, ha az érzéseiről beszélni még inkább meglepőbbek voltak a szavai, igaz, rettentően kedvesek, illetőleg aranyosak is.
Ezen akkor szintén elgondolkoztam, mikor éppen a medence szélén süttettem a hasam. Igen, nem tudom, hogyan csináltam, ámde amióta a védencemmel ilyen jóba vagyunk lekerült rólam néhány kiló… Talán az, hogy nem idegeskedem az ellenem irányuló baromságai miatt meghozta a gyümölcsét, olyan vékony vagyok, amilyen mindig szerettem volna lenni.
Jól estek a nap sugarai, ahogyan a napágyon fekvő virágmintás, kétrészes bikinimben fekvő testemet érte. A D-vitamin tényleg jótékony hatással van az emberre, én alapjába véve mosolygós leszek a nap láttán. Igaz, most nem volt olyan csodálatos idő, néhány kisebb felhő található volt az égen, ennek dacára ez nem tudta elvenni attól a kedvem, amit jelenleg teszek.
Mellettem néhány méterre Josh úszkált valamennyi - a banda szerves részéhez tartozó - emberrel, s egyszer-kétszer idejött egypár szót váltani, aztán amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy elállja a napot, vidáman felnevetett, nyomott egy gondoskodó puszit a homlokomra és lelépett. Mondanám, hogy ez olyasféle, mint amilyen Niallel a viszonyunk, ellenben akkor nagy bűnt követnék el: hazudnék… Hisz jóllehet külsőszemmel ugyanolyan, azért bennem más érzést kelt; Nialler hogyha ekképpen tesz elmosolyodom, jól esik, hogy ennyire édes, s ilyen mértékben kimutatja, mennyire jóban vagyunk, vigyáz rám, ellenben - és itt kezdődnek igazán a bajok - amennyiben JD tesz ekképp minden megtöbbszöröződik, no, meg a gyomrom kissé összeugrik. Talán ijesztőnek kellene lennie, mégis rajongok ezért az érzésért. Mindennél jobb, hogyha azt érzed, valaki szeret és engem sok ember igazán kedvel - megtanulhattam ezt tőle… ezt is tőle. Valóban sokkal magabiztosabb lettem, miközben egyre könnyebben, majd lassacskán már meglepően könnyedén megnyíltam előtte, akárcsak egy szép virág. Pontosan, szépnek is tartom már magam, de mit mondhatnék?! Csodálatos emberek vannak körülöttem - gondolhatok azért itt legfőképp a két legjobb barátomra, Joshra és Niallre, ám tudom, a többiekre azért úgyszintén számíthatnék. Bizony, még Sandyre is, ugyanis megbeszéltük azt a bizonyos -, mint kiderült - üvegezés következtében létrejött esetet és ugyanolyan jóba vagyok vele, mint mindenki mással. Meglepően vidám természetem lett, mi több, sokkal jobban kijövök az egész csapattal, amolyan természetemből fakadóan. Őrület. Imádom, ami zajlik körülöttem. Megváltoztatott Josh és határozottan szuper irányba.
-  Hé, Madie! – hallottam meg magam mellett egy mosolygós, női hangot. Felismertem, Lou.
Egyből arra fordítottam elmosolyodva kobakom és kíváncsian vártam, mit szeretne.
-  Leülök melléd – jegyezte meg nemes egyszerűséggel, mely habár régen sem zavart volna nagyon, most már annyira sem. Jóban voltam vele, igazán jóban. Amikor a srácok koncerteztek, felszabadulhattam és eltrécseltem vele. Régebben sablonos témák lettek volna azok, csakhogy most… nagyjából bármi.
Helyet foglalt mellettem lila-narancssárga bikinijében, mely - véleményem szerint - nem volt valami szép, na, meg a színpárosítás még inkább és ezt első alkalommal meg is jegyeztem neki… Persze, kedvesen, ugyanis nem akartam vele megbántani, elfogadom a döntését, azonban nem tudtam magamban tartani, hogy szerintem förtelmes az a kollekció. Undorodó grimaszba torzult arcom, mikor megláttam, mit visel, mire ő felnevetett. Tudta, mi zavar - hogyne tudta volna?! Erre megváltozott mimikám, én is őszinte mosolyt villantottam. Noha ez semmi sem volt ahhoz képest, amikor perifériás látásomnak köszönhetően megláthattam a felénk úszó Josh-t - akkor már inkább vigyorogtam.
-  Mad’! – szólított meg, habár ennek nem volt semmi értelme, hiszen rá figyeltem…, vagyis inkább jelenleg a tetovált bicepszére, de mindegy…
-  Joshie! – mondtam elbűvölően mosolyogva…, merthogy tudtam, utálja, mikor így hívják. Ez túl sok - és nem csak neki…
-  Cicc’! – szállt be a játékba egy olyan becenevet használva, amit nemrégiben is megejtett…, csak akkor még nem voltunk ennyire jóban, sőt, valójában semennyire.
-  Nyuszi fül! – találtam ki egy újabbat, miközben megosztva vele megpróbáltam nem elröhögni magam ezen a borzalmon. Nos, igen, talán a becézgetések jobban mentek, mikor még utáltuk egymást.
-  Oké, elég! Ti nem vagyok normálisak – szólt közbe felnevetve Lou.
Látszott rajta, nem minket röhög ki, inkább viccesnek tartja a helyzetet, az előadásunkat.
-  Sosem mondtunk olyat, hogy azok lennénk – említette meg a tényt elmosolyodva Josh.
-  Naaa, beszélj a saját nevedben, én igenis ép elméjű vagyok – tiltakoztam utalóan felháborodva.
-  Miért szerinted én nem? – háborodott fel színészien.
-  Azt csakis te tudhatod – feleltem jobb szememmel kacsintva, majd elvigyorodva.
-  Ez azért nem volt szép – közölte mellkasa előtt összefont karokkal, durcásan.
-  Jaj, tudod, hogy csak viccelek – szontyolodtam el kissé rájőve, akár tényleg megbánthattam.
-  Tudom – jelentette ki somolyogva.
Rátette alsó karjait a medence szépén elhelyezkedő hófehér párkányra, s mintha kevés ideig elmélyedtünk volna egymás tekintetében, ugyanakkor ebből igen könnyen kirázott minket a banda sminkese.
-  Mi volt olyan fontos, hogy idejöttél?
-  Zavarok? – csodálkozott el Josh.
-  Igen, éppen meg akartam valamit beszélni Maddie-vel – reagálta le enyhe csípőséggel, ugyanakkor őszinteséggel.
-  Jól van, na. Ideadnád a kártyám, kérlek, akarok valamit inni és hátha igazolnom is kell magam?! – magyarázta egyszerűen. Igen, azt hiszem, ebből a mondatból tökéletesen érzékelhető volt, immáron mennyire cseppet sem beképzelt. Valószínűleg ebbe az én kezem szintén benne van, ellenben úgy vélem, nagyrészt ő szoktatta le magát könnyed szívvel, őszintén szólva, egyik napról a másikra.
-  Persze – mondtam egyszerűen.
A mellettem lévő táskába benyúlva kikerestem azt a számút, ami az övé és megtalálva egy apró, diadalittas mosollyal visszatettem a többit, eztán felkelve odanyújtottam felé. Ahogy a kezem az ő irányába indult várakozva, csintalanul nézett, viszont ennek nem tudtam, mi az oka. A következő pillanatban megtudhattam; berántott a medencébe, melynek cseppet sem örültem. Nem volt már annyi lélekjelenlétem, hogy levegőt vegyek, ezért köhögve buktam fel a víz alól. Benedvesedett, látásomat igencsak zavaró frufrum közül jól láthattam a tettes aggódó pillantásait. Azt hiszem, nem ez volt a célja, csupán akart egy kicsit szórakozni velem is, hisz én eddig a víztömeg mellett voltam, s nem benne. Azért valljuk be, ezt nem ekképpen kellett volna megoldani. Mindössze pár pillanatig tudtam rá haragudni, hisz mégiscsak nem akármilyen király kapcsolatot ápolunk.
-  Joshua! – szóltam rá néhány másodperc elteltével előadva felháborodásom.
-  Sajnálom! – motyogta lesütött szemmel, miközben én megközelítettem őt, azaz a célpontom.
Odaérve megpróbáltam lenyomni a víz alá, azonban ebből nem lett semmi, merthogy meglepő módon időben le tudta reagálni, minthogyha egy része tudta volna, kiismerte volna tettem célját. Elkapta combjaim hátsó részét, aztán rátekerte derekára. Először furcsállva, eztán lepetten, végül kínosan néztem egy-egy másodpercig rá, ameddig át nem suhant az a gondolat a fejemben, hogy hogyha játszani akar, játszunk. Nem igazán értettem magam sem, ez pontosan hogyan értem, ezzel szemben még magam sem mertem megkérdőjelezni; egyszerűen élvezni akartam az éppen adódó másodperceket, akárcsak az egész hátralévő életem. Igen, erre úgyszintén Josh tanított.
-  És most? – érdeklődtem… kacéran?! Oké, ez a viselkedés még mindig nem engem jellemez, ilyet nem csinálok csak úgy. Ez bizarr.
-  Hmmm… Mit szeretnél? – kérdezett vissza ugyanilyen hangot megütve.
Oké, ez beteges. – futott végig agyamon, ennek következtében szerettem volna arrébb menni, csakhogy ennek hatására még jobban tartani kezdett. Összehúzott szemöldökkel figyeltem, bezzeg mielőtt bármit mondhattam volna, hassal elmerült a vízben ezzel engem is magával rántva. Gyorsan történt ahhoz az esemény, hogy meg tudjam mondani, pontosan mikor, mindazonáltal valamikor elengedett. Mire felfogtam mit tett, s igazán feleszméltem a sokból már a víz tetején voltam. JD pedig… Nos, őt akárhogyan kerestem nem láttam. Kitört rajtam a pánik. Hova került? Baja esett? – törtek rám a gondolatok, ahogyan idegességemben egyre inkább kapkodtam a levegőt.
Egyszer csak valaki csípőmnél fogva felemelt, s a következő pillanatban az illető nyakában ültem. Josh – úgy söpört rajtam át a megkönnyebbülés szele, amikor lepillantottam, s szembe találtam magam az igencsak vizes, ombre hajával, akárcsak egy afrikai kisgyermeken a boldogság, amennyiben kap egy karéj kenyeret… Oké, ez lehetséges, kissé túlzás volt és elszomorító hasonlat is mindenesetre biztosan érzékeltetni tudtam, mennyire fellélegeztem.
-  Rendben vagy? – informálódott felpillantva.
-  Most már igen – vágtam rá könnyedén, pedig úgy két hónappal ezelőtt még biztosan nem mondtam volna ezt bármennyire is igaz.
-  Vízi csata! – hallhattuk meg Sandy életvidám hangját.
Arra kaptuk fejünk, s láthattuk, ahogyan éppen ráugrik szerencsétlen Danre.
-  Mit ártott neki szegény srác? – motyogtam szem forgatva, majd felröhögtem.
-  Tegnap kikapta a kezéből a telefont, amikor a barátnőjével beszélt és vagy egy óráig szenvedett, mire visszahívhatta. Koncert után, hajnalok hajnalán, mikor csak annyit szeretnél, hogy egy-két szót beszélj a szerelmeddel, hogyha már nem láthatod minden nap, elég nagy szívás… – magyarázta magából értetődően az alattam lévő pasi.
Meglepett - számomra legalábbis - igencsak romantikus éne. Igaz, eddig is voltak hasonló megnyilvánulásai, ezzel szemben annak szintje jelenleg módfelett eltért, ennyire még sohasem viselkedett így előttem. Bevallom, jó érzést keltettek bennem szavai, megmosolyogtató volt… sőt, azt kívántam, bárcsak lenne egy ilyen férfi, aki hasonlóképpen gondolkozik felőlem. Nem érdekelnének apám előítéletei, nem izgatna, művészlélek-e vagy sem, kizárólag egy dolog, igazi, kölcsönös szerelem legyen az életemben.
Azt hiszem, épp ideje volt megtapasztalnom, mi az igazi boldogság. Néha ott van a szemed előtt, mégsem veszed észre, mert rögeszmésen ragaszkodsz valamihez… valamihez, ami pont, hogy a szomorúságodat okozza, ami minden nap egy kicsit tönkretesz, azzal fecsérled az életedet, ami lelked mélyén tudod, nincs rendben, pusztán egy gond van ezzel: egy idő után bármennyire is szeretnél ettől megszabadulni, immáron nem tudsz. Szükséged van valakire, aki helyrehoz, pedig csak megosztja veled gondolatait, véleményét és rájössz, mennyire igaza van, mennyire az ellentéte az eddigi életed annak, amilyennek valójában lennie kellene. Az én esetemben ez az ember egy dobos volt, akit a szakmája miatt édesapám elítélt, ezért a megfelelni akarásom következtében réges-rég eszembe sem jutott volna barátkozni vele, azonban most más a helyzet. Mindenki követ el hibákat. Te is hibázol, akárcsak én tettem, s bizonyára ezt fogom tenni egész életem során. De most már tudom, hogy mi a helyes: az, amit a szívem súg. Legalábbis számomra ez a követendő példa. Szeretnél igazán, önfeledten vidám lenni, s nem álca mögé bújna, mint nemrégiben még én tettem? Hát, akkor egyetlen dolgot tudok tanácsolni: talált meg a te Josh-od! Ha ezt megteszed, biztos a gondtalan életed.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése