2014. augusztus 22., péntek

9. rész: Két tűz között

Kedves, Olvasóim!
Köszönöm a hét rendszeres olvasót valamint mindenféle támogatást, amit kaptam az eddigiekben tőletek! Igazán jól esik.
A részről nem tudom, mit mondhatnék, azt hiszem, beszél helyettem maga a szöveg.
Remélem, elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást kívánok hozzá!
További szép napot!
by: Timi



Ajánlott zene



Kétségbeesett és szomorú voltam, tehát Niallre volt szükségem…, de nem ma…, azaz dehogynem, ezen a napon is, csak nem akartam ilyenkor zavarni, habár tudtam és sokszor hallhattam tőle, szívesen fordulhatok hozzá bármikor. Ez fordítva szintén igaz, ámde ettől függetlenül nem volt szívem esetlegesen felébreszteni, na, meg kizárólag aludni akartam. Szundítani egyet erre a napra, azokra a történésekre, amik a partok történtek, hátha kitisztul tőle a fejem, s újra az lehetek, aki voltam. Noha az igazi énem nagyjából az, aki ott voltam, mégsem lehetek olyan; kizárt, hogy érzékeny legyek, mert az egyenes út a szomorú, kilátástalan életbe - vagyis ezt tartottam, ezt tanultam. Hogy kitől? Az még legyen titok, oké? Nem szeretném egyből kiadni minden részletet magamról nektek sem, sajnálom!
Fürdés után beburkolózva az ágyban el is nyomhatott volna az álom. Őszintén, ez volt jelenleg minden vágyam…, illetve volt még egy, ám azt nem tehettem meg, nem nem volt szabad. Holott ki tudná meg, ha óvatosak vagyunk? Márpedig hogyha mindketten ezt a kapcsolatot akarjuk, akkor ezzel szintúgy jár. Viszont… akarjuk mindketten ezt? Még kimondani is nehéz, nem hogy beismerni, Joshua valószínűleg megint csupán baromkodik, mint mindig mindennel. Szeretem…, vagyis öhm, félreértés ne essék, nem szerelemmel, dehogy, ennyi idő alatt nem szerethettem bele úgy azok után, mennyit bántottuk a másikat, szóval rosszul fogalmaztam: kedvelem.
A gondolataim nem hagytak nyugodni, lassan kikészítettek, azonban ez még nem volt nekik elég, ennél többet akartak, sokkal többet: belekergetni a viszonzatlan szerelem érzésébe.
Beletelt egy órába, esetleg másfélbe, mire elaludtam és mondhatnám, hogy megérte, ellenben ez cseppet sem igaz. Riadtan pattantak ki szemeim, s az ironikus az egészben az, hogy abban a pillanatban már nem is tudtam, mit álmodtam, mi volt olyan ijesztő, elkeserítő, avagy félelmetes. Miután kézfejeim felső részének szélével megdörzsöltem szemeim és felkapcsoltam az éjjeli lámpát, az órára pillantottam, mely tíz órát mutatott. Hát, mit ne mondjak, nem sokat aludtam, sőt, igazából semennyit. Megfordult a fejemben, hogy felhívom Niallt vagy egyszerűen csak odamegyek a szobájához, ámde a következő gondolatom egyből az volt, felkeltem. Nem akartam, hadd aludjon! Nem kell szenvednie azért, mert én ezt teszem. Nagyot sóhajtottam, majd hátammal visszahuppanva az ágyneműre lekapcsolva a lámpát, s megpróbáltam belerángatni magam a sötétség, tudatlanság állapotába.
Nos, igen, az előbbit szerettem volna, bezzeg ez órák múlva sem következett be. Immár két órát szenvedtem kínomban, mikor úgy döntöttem, elegem van, szívok egy kis friss levegőt. Felkapcsoltam a világítást, kikeltem az ágyból, a bőröndömhöz totyogtam, aztán előkerestem valami kényelmes, ugyanakkor mindenki számára elfogadott ruhát. Nem sokat totojáztam vele; kikapkodtam az első meglátott, mégis egymáshoz illő ruhadarabokat, eztán egy kisebb táskát – ezzel végeztem a keresgéléssel. Lekapkodtam magamról azt a kevéske ruhát, ami pizsama gyanánt szolgált, utána felhúztam a melltartómat, - hiszen a nélkül szeretek aludni, - ezt követően egy fehér alapon, fekete mintás, Vans-os, rövid ujjú póló felhúzása után követte a többi ruhadarab szintén ezt a sorsot. Először egy világosszürke, a bokánál összeszorított szabadidőnadrág, másodszor egy sötétszürke, kapucnis melegítő felső, legvégül pedig egy fehér valamint krémszínezetű, enyhén magas szárú cipő került lábaimra. Mindössze ezután döbbentem rá, zoknit kellett volna húznom, csakhogy nem volt kedvem levenni a cipőm, s végképp nem keresgélni az elfelejtett ruhadarabok közül egyet, mely valószínűleg az útitáskám legalsó részében van, ezért hagytam az egészet mondván, úgy sincs hideg.
Végezve mindennel, minden fontos iratot, meg a kis tartalékpénzem bedobva a táskámba elindultam kártyámmal az ajtóm felé. Odaérve kinyitottam azt, majd kilépve be is zártam. Tatyóm egyik kis titokzsebébe belerejtettem azt, aztán hátamra vetve elindultam a lift felé, ám annál továbbhaladva a lépcső felé mentem, ami nem messze volt tőle. Gyalogolni akartam, akkor nem fogok liftezni. Igaz, kicsit lassabban értem le, mint levonóval, viszont megérte, jól éreztem tőle magam, komoly felüdülés volt, ami tudom, sokak számára meglepő, sőt, bizarr, de ettől vagyok én én.
Leérve a kijárat felé indultam.
-  Szia! Hát, te? – lepődött meg Joshua meglátva.
Már csak ez hiányzott. – gondoltam magamba arra kapva fejem. – Mégis miért kell neki itt lennie?
-  Hello! Ezt én is kérdezhetném… – jegyeztem meg egyszerűen, ezután feleltem kérdésére: – Felébredtem, aztán nem tudtam visszaaludni. Te?
-  Ugyanaz – felelte egy nehéz sóhajt megejtve.
-  Jaj, ne mond már! Biztos kipróbáltad, milyen a latin élet – ellenkeztem vele utalóan, szem forgatva.
Néhány pillanat erejéig szemtől szembe néztünk a másikkal, végül mikor úgy gondoltam, nem reagál komolyan gondolt mondatomra semmit, csak zavartan pislog rám, inkább vettem egy kilencven fokos fordulatot és elindultam a kijárat felé sétálni egyet a santiagoi levegőt beszippantgatva. Egypár ember biztosan furán, esetleg féltően néz rám emiatt, mégiscsak éjszaka van, azonban meg tudom védeni magam, semmi pánik.
-  Hova mész? – szólt utánam, amikor majdnem kiértem.
Megtehettem volna, hogy megfordulok, ám nem tettem. Gondolhatjátok, hogy ugyanolyan vagyok, akárcsak ő ezen megnyilvánulásom után, de csöppet sem, én ezerszer jobb vagyok nála… és nem az egoizmus beszél belőlem, hiszen olyanom nincs is, hanem a nyílt vélemény, plusz az igazság kettős szele.
-  Várj! – kiáltott után kérlelően, elhalóan, miután sétáltam tovább kifelé.
Nem érdekelt, a szállodában úgy sem eshet semmi baja, maradjon ott!
Meglepően friss levegője volt a főváros utcáinak, amit már-már különösen sok lámpa világított… Jobban mondva, hogy őszinte legyek, nem erre számítottam; azt hittem, Chile szegény ország, ezzel szemben ez a jelenség éppenséggel nem ezt mutatta. Jól esett lassan sétálni, zsebre dugott kézzel, élvezni, ahogyan az enyhén lágy szellő simogatja arcom, s néha hajamba kellemesen belekap. Olyan nyugodtság szállt rám, mint… mint legutoljára akkor, mikor Joshuával a tengerparton sétáltunk. El akarom felejteni és újra a régi lenni! Jó irányba haladok az immáron oly’ jól ismert, részben ösztönös kerékvágás felé, ellenben mit ér ez, hogyha legbelül, tudom, arra van szükségem, mit a parton tapasztalhattam?! Szerelem – ez az a jelenség, ez az a kifejezés, amit igazán szeretnék végre érezni, holott az emberekkel az ellenkezőjét hitetem el és játszom az évek alatt remekül betanult szerepem; egy magabiztos, érzéketlen, mégis mindenkivel kijövő nőt, testőrt.
Az utcákon, amelyeken eddig sétáltam nem volt sok ember, csupáncsak néhány fiatal, aki bulizni indulhatott. Nekem is kedvem támadt hozzá… vagy legalábbis felszabadulni, kikapcsolódni, élvezni az életet valahogy úgy, ahogyan a parton, mikor lehunytam szemeimet, s a víz jólesően cirógatta lábaim.
Éppen egy másik utcára fordultam volna be, amikor valaki elkapta csuklóm. Ösztönösen fordultam felé, s mozdultam védekezően, ezáltal másik kezét majdnem hátracsavarva.Az utolsó pillanatban rádöbbenhettem, ki az a személy, ezért megint bocsánatkérő szabadkozásba kellett volna kezdenem, azonban ezt nem óhajtottam megtenni. Elengedte csuklóm, én is az övét és miután ajkaim között egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, kíváncsi szemekkel vártam, mit keres itt, mit akart tőlem.
-  Én sem tudok aludni – hallhattam azt, amit nemrégiben.
-  Adok egy tanácsot… – mondtam, miközben bölcsen rátettem jobb vállára bal kezem. – Menj el aludni! – javasoltam egy apró, pimasz mosoly kíséretében, aztán megfordultam, s folytattam utam tovább.
Hallhattam erőltetett nevetését, majd éreztem, ahogyan lassan felém közelít aurája. Nem tanult a hibájából, ismét elkapta csuklóm, ám tekintve, tudtam, ki tette, nem védekeztem, csupán felé fordulva jelentőségteljesen lenéztem arra a részre, ahol bőrünk érintkezett. Értette a célzást, elvette onnan kezét, később pedig egy nem várt kérdést tett fel:
Miért vagy ennyire merev?
Meglepetten néztem fel rá, aprót ráztam néhányszor fejemen hátha az egész csupán egy képzelgés lesz, akárcsak a sivatagban, mikor egy már sokat sétáló, éhes, szomjas ember délibábot lát. Nem tudtam elhinni, hogy ő rájöhetett arra, amit igazán csakis két ember tud; Niall és én. Nem engedtem sohasem kiszökni minden embernek a titkom, az igazi, megtört, kétségbeesett, nőies énem, Niallernek is csupán azért, mert meglátta bennem, s hamar kerültünk egy hullámhosszra; nem tehettem róla: kiismert.
Végül nem válaszoltam kérdésére, inkább számon kértem:
-  Hányszor mondtam már, hogy ne ijessz rám?
-  Nem válaszoltál a kérdésemre – közölte makacsul.
Hé-hé-hé, álljunk meg egy pillanatra! Én vagyok a makacs, én. – futott végig az agyamon felháborodva, hogy elveszi a szerepem, ezután felhúzott szemöldökkel, megtántoríthatatlanul bámultam vele szembe válaszra várva…, csakhogy az percek múltán sem érkezett, ennek következtében megforgattam szemeim, aztán továbbálltam… Azaz folytattam volna utam tovább, hogyha ismételten nem kapja el csuklóm. Gondoltam, megtanítom neki, miért jár rosszul, ha ezt csinálja.
Megfordultam és azzal a lendülettel elkapva csuklóját kifelé csavartam, eztán kényelmesen mögé sétálva hátratettem, mintha csak egy rendőri elfogás közepette járnánk. Én élveztem kiszolgáltatott helyzetét, ellenben vele, ugyanis először a meglepettségtől és a fájdalomtól felnyögött.
-  Oké-oké, csak engedj el! – kért immáron röhögve.
Tekintve, hogy én úgyszintén viccesnek találtam ezt a jelenetet, eleget tettem kérésének egy apró mosollyal, amit igyekeztem egyre inkább lelohasztani, hiszen komolynak kellett lennem. Mindig komolynak kell lennem.
-  Gyere vissza! Igyunk meg egy kávét és beszélgessünk! – kérlelt visszafelé bökve állával.
És ezzel a mondatával sikeresen két tűz közé kerültem… Az egyik részem rettenetesen szeretett volna beleegyezni, ezáltal még jobban megismerni és egyáltalán vele lenni, amíg a másik tökéletesen tudta nem helyes, ha ezt teszem, a végén még igazán beleszeretek, amivel végleg kialakulna a mintaszerű viszonzatlan szerelem; borzalmas lenne.
-  Kérleeek! – tette hozzá kiskutyapofival ódzkodásomat látva.
Felnevettem, később kijelentettem:
-  Ez nem szép tőled. Azt a fegyvert használod ellenem, amit én vetettem be ellened.
-  Ilyen, amikor visszanyal a fagyi – közölte váll rántva, s elindulva.
Nagyon is tudta, nyert ügye van. Hogyan mondhatnék ellent azoknak a gyönyörű, enyhén a lámpák fényétől csillogó, tengerkék szemeknek?
Lábaim maguktól elindultak, mire észbe kaptam Josh mellett sétáltam.
Egész idő alatt egy árva szót sem szóltunk, ami nem volt feltétlen feszült, inkább furcsának mondanám, habár a miértjét nem tudom. Ez viszont csupán addig tudott érdekelni, ameddig be nem értünk, egyből az étterem felé indultunk, ahol nem meglepően nem volt már senki.
-  Akkor gyere fel hozzám! – javasolta magától értelődően.
-  Hogy mondod? – csodálkoztam el. Azt hittem, rosszul hallok.
-  Akkor gyere fel hozzám! – ismételte meg kissé kérlelően.
-  Biztos?
-  Miért ne lenne?
-  Én…
-  Ugyan, nem foglak megerőszakolni!
-  Úgy sem tudnál.
-  Igazad van, az nem erőszak, ha engedik.
-  Pimasz – háborodtam fel egy kis hápogás után.
-  Na, jössz vagy nem?
-  Ezek után? – kértem számon sértődötten. Azért mégiscsak rendkívül tiszteletlen volt.
Néhány pillanatig csendben álltunk, valamin nagyon elgondolkozott, még rágcsálta is alsó ajkát. Rá akartam szólni, hogy ne tegye, mert zavaró, - vagyis túl szexi, azonban erről nem kellett tudnia, - mikor megszólalt abbahagyva azt.
-  Sajnálom! Nem gondoltam komolyan, csak elszaladt velem a hév.
Ma már másodszorra… – gondoltam magamban.
-  Oké – egyeztem bele egy kis filozofálás után, hisz vele szerettem volna lenni, ám nem akkor, hogyha egy faragatlan, tiszteletlen bunkó… -, de ha ezt folytatod továbbra is, lelépek! – tettem hozzá szinte egyből.
-  Rendben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése