2014. augusztus 29., péntek

10. rész: Ha nem vagyok merev...

Kedves, Olvasóim!
Oké, először is muszáj - jó, senki sem kényszerít rá, mégis úgy érzem, meg kell tennem - leírnám ide is, hogy Happy Birthday, Liam Payne! Hű, nagyon gyorsan telik az idő, de nem fogok senkit feltartani a nosztalgiázásommal, szóval abbahagyom, témát váltok.
Őszintén fogalmam sincs, mit írhatnék erről a részről. Úgy érzem, van, akinek nem fog tetszeni, mégis azt hiszem, erre szükség volt ahhoz, hogy igazán elmozduljon valamilyen irányba a kapcsolatuk... Hogy miről beszélek azt elolvasva megérthetitek.
Remélem, elnyeri a tetszésetek!
Jó olvasást kívánok hozzá!
További szép napot!
by: Timi



Ajánlott zene

Egyenlőre nincs.


A lifthez sétálva egy apró mosoly jelent meg arcomon. Le szerettem volna vakarni, hisz ez nem olyan volt, amikor Harry faviccén mosolygok, hogy láthassa, van, aki vevőre rá. A fenét, csak vagyok olyan jó fej, hogy ne nyöszörögjek a szenvedéstől, amit ilyenekkel mindenkinek okoz.
A felvonóhoz érve kínos csend telepedett ránk, ameddig vártunk rá. Nem szólt semelyikünk semmit, ráadásul Josh majdnem benne volt a privát szférámban, ami jelenleg igencsak zavart, ugyanis nem tudtam, ezt hogyan kellene kezelnem. El kellene felejtenem a ma délutánt!
Mikor végül megérkezett a személyfelvonó előreengedett, majd ő is beszállt. Még közelebb került hozzám, már bőven benne volt a személyes részemben, mégsem állt meg. Zavarodottan kapkodtam a fejem csillogó, álomszép, tengerkék szemei, s egyre közeledő lábai között, melyet egy fehér tornacipőbe voltak bújtatva. Jóllehet vagy százszor végigmértem, mire odaért elém, azért elég kevés időnek bizonyult ez. A felvonó immár pityegve jelezte, becsukódik, amikor valaki megállította. Arra kaptam fejem, mire megláttam egy középkora legvégén járó nőt, aki elég kifinomultan festett testéhez simuló, hosszú, fekete szoknyájával és rózsaszín ingjével. Erősen sminkelt, már-már szinte szó szerint mázolt arcába homlokánál belelógott a szőke hajának frufrujából néhány tincs. Lábain egy éjszínű, nagyjából tizenöt centis tűsarkú cipellő pihent. Az a tipikus hölgy volt, akit a filmekbe kifiguráznak vagy legalábbis a filmnézők nagy része utál.
-  Uh… – rosszallóan morgott mellettem Josh, amikor meglátta a nőt.
-  Mi van?! – nevettem fel immáron a srácra nézve.
Kizárólag most jöhettem rá, milyen közel van hozzám, egy cseppet talán összetapadt testünk, mindenesetre lélegzetvételét nem pusztán láthattam, hanem érezhettem is, amikor orrán kifújva a levegőt cirógatta arcom.
Közelebb lépett hozzám, ezzel már összeért alakunk, eztán fülemhez hajolt, s elkezdett belebúgni:
-  Mi lenne, ha kiakasztanánk? Kérlek, csak engedd el magad, Drágám!
Néhány lépést hátráltam és habár ez által beleütközött hátam a falba, végre szembenézhettem a férfival, aki kérlelő tekintettel meredt rám. Nem tudtam, hogy ezt velem szeretné vagy én vagyok éppen ott és ezért akarja a segítségemmel idegesíteni az útitársunkat, ám voltam olyan hülye, hogy nemlegesen megráztam a fejem és nem kaptam az alkalmon. Nem akartam könnyen beszervezhető lenni mindenre, nem akartam az a lánnyá válni, aki egyfolytában egy srácon agyal, nem gondol másra, mégis kezdtem azzá válni és ez undorító volt. A látszólag magabiztos lány, kezdett megtörni.
-  Oké. Nem fogok könyörögni – duruzsolta, néhányat hátrálva, aztán megfordulva.
Két választásom volt: vagy meggondolva magam én teszem meg az első lépést, vagy nem csinálok semmit. És ekkor jöttem rá igaza van, tényleg merev vagyok…, mert erre tanítottak. Ellent akartam mondani, ennek a napnak a hátralévő részét úgy leélni, hogy mindent bevállalok, nem leszek zárkózott.
Bizonytalanul odalépdeltem Josh-hoz, megfogtam a karját, ezáltal felém fordult. Amikor immár épp mondott volna valamit, elhallgattattam egy apró csók segítségével. Meglepett volt, ámde a következő pillanatban immár vigyorgott várakozásomat látva, s igazán belekezdtünk akciónkba, ahogyan derekamnál fogva könnyedén felkapott. Egyből csípőjénél összekulcsoltam lábaim, szorosan tartva magam. Azonban nem engedett el, egyik kezével combomnál tartott nehogy valami bajom essen. Figyelmes volt tőle.
Elkezdett előre lépdelni, ennek köszönhetően beleütköztem hátammal a falba, ebből kifolyólag tudtam, ott vagyunk, ahol az előbb, ahol Josh nógatott. Megállás nélkül téptük egymás ajkait. Részegítően édesek voltak csókjai. Eddig vállain kényelmesen elterülő kezeimet elvettem onnan, később az egyiket tarkójához vezettem úgy, hogy hüvelykujjam ujjbegyével cirókáljam bőrét, míg másikat jobbról hajába vezettem. Imádtam a frizuráját. Nem tudom, miért, de beleszerettem abba a nagy sörénybe, s kíváncsi voltam, hogyan állhat, amikor reggelente még nem jutott el oda, hogy törődik vele. Azt tudtam, hogyan néz ki egy átbulizott este után, csakhogy annyiféleképpen nem láthattam, a jelenetünk ráébresztett arra, hogy ismerni akarom, minden egyes rezdülését. Igen, ez már beteges.
Josh eközben egyre jobban elmélyítve csókolásunk a combomat markolgatta, miközben másik kezével vagy pólóm alá bebújva simogatta csupasz csípőm, vagy igyekezve annál is közelebb húzva magához -, ami fogalmam sincs, hogyan képzelt, ugyanis képtelenség volt - óvatosan fejemet vagy tarkómat fogva, s hébe-hóba ott ugyancsak megejtett ujjaival egy-egy simítást. Eszembe jutott, hogy ez már nem annak szól, hogy ki van vagy ki nincs ott, hanem csakis kettőnkről, ellenben ezt hamar elhessegettem, hisz ez nevetséges, ez a pasi nem akart tőlem semmit, csakis barátságot…, azt hiszem, az ilyen esetekben egy kis extrával megfűszerezve.
Bezzeg aztán természetesen a lift sem szűnt meg üzemelni, csipogással jelezte, ki fog nyílni. Josh-sal lassan eltávolodtunk, ezután óvatosan elengedett, miközben a pillangók ezt érzékelve immáron nem oly’ sietősen, ugyanakkor repdestek gyomromban, s a szívem nem akart teljesen megszűnni dübörgésével, mely hasonlított egy rettentően gyors vonatéra.
Mikor lábaim talajt értek egy hosszú puszit nyomott homlokomra, aztán összefűzte ujjainkat és mindketten az ajtó felé fordultunk. A nő ezt észlelve elfordult tőlünk, akinek a csípős mormolódását mindvégig hallhattuk, akárcsak néhányszor ránk nézését érezhettük, ahogyan lukat vájt belénk…, főleg, szegény Josh-ba.
Mikor teljesen kinyílt az ajtó szinte kirohant a hölgy halk, éles megjegyzésekkel illetve minket. Felnevettem, mint a mellettem lévő férfi. Mit tehettünk volna mást?!
Joshua udvariasan előreengedett, azután ő úgyszintén kiszállt. Végezetül el nem eresztve kezem az ő szobája felé kezdtünk el lépdelni. A nő más irányba ment, pontosan arra, amerre az én szobám található van, mégsem a dobos egy pillanatig sem engedett el…, habár nem különösebben tudott zavarni, sokkal inkább kellemes érzés volt, ezzel szemben furcsa, hisz miért nem ereszti el? Csendben sétáltunk egymás mellett, ami bár remek érzés volt, ő barátságos hangjával megtörte:
-  Remélem, nem baj, hogy az enyémbe megyünk! Van kulcsom a recepcióról, ha már nálad maradt az eredeti – magyarázta megpaskolva sötét farmerjának hátsó, bal zsebét.
Letévedtek szemeim oda és önkéntelenül meg tudtam állapítani, egész jó hátsója van.
A szobájához érve kinyitotta azt, utána előre engedve beléptünk.
-  Hűűű! – ezt volt minden, amit mondani tudtam.
Olyan volt, mintha az enyémét és Niallét egybegyúrták volna, mindegyikből a legjobbat kivéve és azt alkalmazva. Varázslatos.
-  Ezek szerint tetszik? – érdeklődött elmosolyodva, habár ő is tudta a választ.
Csupán igenlően bólintottam. Hogyha megkérdeznék milyen volt, nem tudnám szavakba önteni, egyes-egyedül annyit tudnék mondani: nagy és csodálatos.
-  Üvegezünk? – támadt az ötlete.
Elveszítettem az időérzékem, fogalmam sem volt, mennyi ideig bámultam ugyanazokat a dolgokat. Amikor a srácra néztem jobb kezében egy sötétbarnás folyadékú üveg pihent.
-  Ketten?
-  Persze.
-  Oké, semmi rossznak nem vagyok az elrontója – mentem bele tartva a felvonós gondolathoz magam. – Szabályok?
-  Felelsz és mersz van. Ha nem felelsz, iszol az üvegből – magyarázta felemelve az alkohollal teli üveget, majd folytatta. –, ha pedig nem mersz, le kell venned azt a ruhaneműd, amit a másik mond!
Na, ez már nem annyira tetszett, ismerve Josh-t, ebből bármi kisülhet, mégis egy részem azt kiáltotta, menjek bele és ezt is tettem:
-  Rendben.
-  Király. Huppanj le! – mutatott előre, egy szoba felé.
Megrántottam a vállam, s elindultam. Egy franciaágyat találtam fehér huzatú ágyneművel. Nemigen néztem körül, mert a következő pillanatban meg is jelent. Ledobva a táskám leültem az ágy bal oldalára, ezt követően ő a jobbra és neki is álltunk éjnek évadján a játéknak.
-  Hölgyek kezdenek! – jelentette ki közénk letéve az alkoholt.
-  Hmmm… Jó… Öhm… Legyen egy kis bemelegítő! Hol laksz? – tettem fel, minthogyha nem tudnám.
Nos, ő nem is tudta, hogy tudom, ámde biztos vagyok benne, hogy többet tudok róla, mint ő rólam…
-  Bournemouth-ban.
-  Oh, az szuper… Én meg a közelében.
-  Tudom.
Vagy tévedtem… – tudatosult bennem, miközben halvány mosoly ült ki arcomra.
-  Nem válaszoltál a kérdésemre. Miért vagy ennyire merev? – tudakolta újra. – Mármint általában, mert az, amit a liftben műveltünk nem épp volt ezzel a szóval illethető – tette hozzá felnevetve.
Elmosolyodtam vidámságán, csakhogy amikor elkomolyodott, tudtam, nem hagyja annyiban, valamit reagálnom kell.
-  Én… Én – hebegtem és az üvegért nyúltam.
Lecsavartam a kupakot és elkezdtem inni. Egypár…, akarom mondani elég sok korty után abbahagytam, majd visszacsavarva a kupakját visszatettem középre. Egyértelmű jelzés volt, nem szeretnék róla beszélni.
-  Addig úgy sem hagylak békén, ameddig nem tudom meg – jelentette ki fenyegető hatást gyakorolva rám, pedig hangja becsvágy nélküli volt.
-  Örülök neki… – jegyeztem meg ironikusan.
-  Ha most elmondod, nem kell azt hallgatnod, nem foglak ezzel zaklatni!
-  Milyen megtisztelő…
-  Én felajánlottam…
-  Majd talán egyszer elmondom, hogy szerinted, miért vagyok ilyen!
-  Nem csak szerintem, majdnem az egész banda szerint.
-  De hát, magabiztos vagyok, és jól kijövök velük, nem? Akkor miért gondolnák így?
-  Hogyan függ össze a kettő? – zavarodott meg.
-  Hát… Nem tudom… Én csak… Miért voltál akkora bunkó? – tereltem a témát.
Néhány pillanatra megfagyott a levegő is, ezután könnyedén felelt kérdésemre.
-  Mert szerelmes vagyok beléd, Drágám – közölte halál komolyan, mire jéghideg lett az ereimben lévő vér. – Csak viccelek… – mondta felnevetve, eztán válaszolt kérdésemre: – Az elején jól esett, aztán a rabja lettem, de kezdtem saját magamat is idegesíteni vele.
-  Oh, értem.
-  Nem ér, ha egyfolytában felelnünk kell. Nincs benne semmi élvezet… Uh, hogyha már élvezet, tudom, mi lesz a feladatod. Nem olyan brutálisan nagydolog, tekintve, mit tettünk a liftben. Csókolj meg, Drágám! – adta a kihívást édes becenévvel illetve, s minthogyha kissé kérlelően csengett volna hangja. Biztos meghülyültem, pusztán azért gondolom ekképpen.
Először visszahőköltem, azután rájöttem, ez biztosan nem lenne merev, sokkal inkább laza dolog, beadtam a derekam.
-  Na, várj, arra még innom kell – húztam az agyát.
Újra az üvegért nyúlva megtettem ugyanazokat a mozdulatokat, kicsit kevesebbet kortyolgatva, mint az előbb. Visszatéve hozzáhajoltam és egy apró puszit nyomtam ajkaira.
-  Nem azt mondtam, puszilgass agyon – nevetett fel cukkolva.
Megforgattam szemeimet, aztán ismételten odagörnyedtem és immáron csókra hívogatva közeledtem felé. Úgy nézett ki, tetszett neki szerény csókunk, mivel mikor elhajoltam tőle úgy festett, többet akar…, talán sokkal többet is.
Visszaültem a helyemre, s én jöttem. Nem akartam olyan nagy merős feladatot kitalálni, inkább azt akartam, ő is igyon, ne csak én, hisz hogyan néz az már ki?!
-  Igyál! – parancsoltam rá, mielőtt elmondhatta volna, felelni vagy merni szeretne.
Megrántva a vállát eleget tett kérésemnek és mire végzett majdnem kiürült az egész üveg. Összeráncolt homlokkal néztem rá, ezután felengedve felnevettem.
-  Nem azt mondtam, idd meg az üveg felét! – szóltam rá, még mindig kacarászva.
-  Lehet, nem kellett volna… – gondolkozott el felröhögve.
No, igen, ekkor vált biztosra, nem vagyunk teljesen józanok.
-  Most mit csináljunk? Van egyáltalán még piád az ellenszegülés ellen? – kérdezősködtem jókedvűen.
-  Nincs…, viszont én tudok annál jobb elfoglaltságot is – közölte fülig érő szájjal, felém közeledve.
-  Hmmm, valóban? – játszottam a meglepettet.
-  Valóban – felelt, mikor szánk már majdnem összeért, ezután mámorító csókcsatára hívták az ajkai az enyémet.
Szinte szó szerint téptük a másikét és ott el is szakadt nálam egy láthatatlan határ, végképp felengedtem vele szemben, mire egyre inkább előredőlve egy idő után az ő feje az ágyon kötött ki, amíg az enyém csupán majdnem, hiszen egyfolytában csókoltuk a másikat. Kezei letévedtek csípőmre feljebb húzva az anyagot, ezáltal biztossá vált, mire gondolt. Egy pillanatra megtorpantam, ám rájöttem, mit terveztem a személyfelvonóban, ezért folytatva a csókcsatát körülbelül hasa közepéig húzhattam fel pólóját, ezzel jelezve beleegyezésem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése