2014. július 18., péntek

4. rész: „Szent a béka.”

Kedves, Olvasóim!
Ez a rész - remélem, - igencsak titokzatosra sikeredett, ezért én még inkább élveztem a megírását, ámde amennyiben átláttok a sorok között nagy valószínűséggel Ti is ekképpen fogtok vélekedni, hiszen a cím is elárul valamit... Igaz, nem véletlenül az lett a címe, ami, hisz amellett, hogy találkozhattok benne a történetben kérdéses az szintén, kinek mondja ezeket a szavakat Maddie.
Kíváncsian várom, hogy Ti kire gondoltok, ezért az oldalsó szavazás mellett -, amennyiben még nincs kit, mikor ezt olvasód vagy akár itt is el szeretnéd mondani azt a nevet, kire gondolsz -  megjegyzésekben is szívesen olvasom az a bizonyos ember nevét.
Nem is pötyögnék tovább. Köszönöm annak, aki elolvasta ezt a pár soros szösszenetet, hogy megtette ezt!
Remélem, a titokzatossággal együtt mindenkinek elnyeri a tetszését ez a rész (is)!
Jó olvasást kívánok hozzá!
by: Timi



Ajánlott zene




Tán mondanom sem kell, nem emlékszem semmire, s valószínűleg éghettem, de úgy rendesen, tisztességesen. Csupáncsak bizakodhatok benne, hogy Paul nem fog kirúgni, hisz mégiscsak dolgoznom kellene és nem könnyűszívvel rommá inni magam.
Apropó, ha már az előbb említett szóba került, amint megláttam első dolgom volt megbeszélni vele azt, hogy helyezzen át. Bizonyára mindenki soknak érzékelheti ezt a cselekedetem, hiszen Niall Horan csak elmondta a véleményét, ámde édesanyám részéről szláv vérrel is megáldott a sors, ugyanis az édesapja szerb volt, kik köztudottan elég heves vérmérsékletűek. No, mielőtt még azt feltételezné valaki, hogy elítélem őket vagy egyebek, gondoljon bele, én szintén az vagyok, elítélhetném emiatt saját magam…
Tehát eltértem a lényegtől; Paullal megbeszéltük… azaz inkább halál nyugodtan kijelentette, hogy vagy megfelel az úrfi, akivel eddig közreműködtem, avagy - ahogyan tegnap Payno is mondta - Josh Nagypofájú Devine lesz a legújabb védencem. Hogyha ez nem lenne elég, délig kell meghoznom a határozatot, amennyiben nem szólok semmit ez ügyben a dobos eddigi testőre Horané lesz, míg Devine-é én. Éljen! Az egész délelőttöm azzal fog elmenni, hogy kitaláljam, mit tegyek… Már ha tudnék gondolkozni a fejembe nyilalló borzalmas érzéstől, mely az alkohol hatása a mennyei másnapossággal keverve. Még csak fel sem nyitottam a szemhéjaim. A fejem dübörög, mintha egy igazán jó dobos játszana valami remek szólót… Persze, nem Devine-re gondolok, azt mondtam, „jó” és nem azt, annyira borzalmas, hogy nem értem, mit keres egy világhírű banda háttérzenekarában, főleg, hogy felnőtt férfiakról van szó és nem sipítozó, nyivákoló kislányokról, akik tulajdonságai megegyeznek az övéivel.
A napsugarak zavarták még csukott szemeimet is, mégsem állt szándékomban megfordulni, mindössze lustálkodni, ami egy érzésnek volt köszönhető, mit egyszerűen úgy hívnak, másnaposság.
Lassacskán, nagy nehezen kinyitottam szemeimet, s nyöszörögve elkezdtem nyújtózkodni, ámde ez nem tartott sokáig, ugyanis bal ujjhegyeim beleütköztek valamibe.
Valami nem oké. – furakodott be a szűnni nem akaró zene mellé ez az apró gondolat, amely úgy érintett, akár a rajongók általi zavargás látványa.
Fejemet villámgyorsan megfordítottam, hiszen eddig az ablak irányában volt, majd ijedten sikkantok fel, mikor megláttam egy férfi, meztelen felsőtestet félig betakarózva. Még szerencse, hogy tisztes távolságban feküdt tőlem -… már amennyire ezt meg lehetett tenni a franciaágy nagyságát illetően -, mert feltéve, nem ekképp történt volna valószínűleg visítva, szitkozódva rohantam volna el onnan hátra se nézve, ahogyan arra gondolok, mit is tehettünk mi, amennyiben semelyikünk sem volt józan állapotban.
Ennek ellenére is kapkodtam a levegőt igyekezve lélegzetem normálisra visszaszorítani, noha abban a pillanatban, hogy felpillantottam a faliórára, - ami kettő óra, huszonhárom percet mutatott, - pupilláim kitágultak és legszívesebben ordítottam volna, azonban eltekintve minden nézeteltéréstől ezt nem tettem meg; az a nem elhanyagolható tény mellett, hogy következő gondolatom egyből az volt, attól biztosan rosszabb lenne fejfájásom.
Óvatosan, már-már csigalassúsággal húztam le magamról a meleg takarót, raktam le a hűvöskés padlóra talpaim, ami egyáltalán nem volt kellemes érzés. Elkezdtem lábujjhelyeimen tipegni a másik oldalra, a bőröndöm felé annak a reményében, hogy nem ébresztem fel az alvót.
Odaérve kinyitottam az utazótáskát, eztán igyekeztem halkan kutakodni benne.
Kis idő után megtaláltam a kisebbfajta gyógyszeres táskát, amelybe pár héttel ezelőtt, otthon, első dolgom volt fájdalomcsillapítót elhelyezni - habár akkor még nem tudtam különösképpen, mi értelme ennek. Kikerestem a dobozkát, kinyitottam, az első kezembe kerülő levelet kihúzva szúrópróbaszerűen kipattintok egy fehér tablettát, majd visszahelyezve mindent az azelőtti állapotába a konyhába igyekszem egy pohár vízért.
Mikor a kis konyhában az üveges szekrényhez értem, s kinyitva leszedtem az először megpillantott üvegpoharat, arrébb sétáltam, hogy a mosogatóhoz menve az előtte megengedett csap alá tegyem azt. Miután ez megtörtént és nagyjából félig tele lett a pohár, elzártam azt, nyelvem közepére helyeztem a bogyót, aztán enyhén hátrahajtottam fejem. Számhoz emeltem az üveget, megittam az egészet, noha a második kortynál eltűnt számból a fájdalomcsillapító, ezután pedig visszaslattyogtam a hálószobámba.
Beérve még mindig ott aludt, s csaknem édesen szuszogott a majdnem hófehér háttal rendelkező srác. Igen, le kellene barnulnia, mert ez már felháborítóan sápadt… bár igaz, mostanság én úgyszintén ekképpen nézek ki. Együtt kéne lebarnulnunk… Te jó ég, ez jelenleg még viccnek is rossz! – dorgálhattam volna egyből, a megjelenő erről szóló gondolatsorom után magam, ámde ezt nem tehettem, merthogy e helyett nehézkesen szívtam be orromon a levegőt, aközben hogy az alvó átfordult másik felére. Ennyi volt mozdulatsora, ismételten megjelentek angyali vonásai, amely a nézetünket tekintve nem éppen mondanék róla, ellenben a valóság ez. Megmosolyogtat a férfi egyenletesen emelkedő-süllyedő testének látványa, melytől jelenleg nőnek érzem magam, annak ellenére fogalmam sincs, mit tettünk tegnap.
Én bugyuta fruska pedig pusztán ebben a pillanatban jut eszembe lenézni magamra, hogy megtudhassam, mégis mennyi ruha rejti bőröm. Megkönnyebbülve láthattam, hogy a bugyimon kívül az a tegnapi felső ugyancsak rajtam van, ujjainál könnyed mozdulatokkal, ezzel szemben leheletnyi igényességgel feltűrve könyökömig valamint érzékeltem, az alatt melltartót viselek. Úgy éreztem, mintha mázsás súlyok szakadtak volna le rólam, mikor megláthattam azért volt takaróanyag rajtam, nem beszélve arról, hogy rettenetesen elszégyelltem magam, ugyanakkor megrémültem, amikor rádöbbentem, ezt még nem néztem meg. Mégis ki az, aki nem ezzel kezdi? Csak én lehetek ilyen… Ebből látszik igazán, mennyire rossz állapotba vagyok.
Összekulcsoltam karjaimat egymás felett, ezzel valamelyest tehetetlenül megemelve melleimet, ezt követően nekidőltem oldalasan a két helyiséget összekötő boltív - nekem - jobb oldalának.
Kényelmesen, halvány mosollyal figyeltem az eredetileg ördögi tulajdonsággal rendelkező, mégis jelen pillanatokban elbűvölő képben megjelenő pasit, aki kis idő elteltével elkezdett mocorogni… pedig megjegyzem: néztem volna még egy ideig volt alvótársam.
Ő szintén nyújtózkodott egyet, ezzel végigsimítva nem régi alvóhelyemen, aztán lepetten fordította másik oldalra fejét, mikor vagy megérezte testem hőmérsékletét felvevő terület melegét, vagy szeretett volna ott találni, viszont nem talált… Bár az utóbbira mennyi esély van? Nem hinném, hogy sok.
Komótosan felült az ágyba, majd meglátva engem egy apró, szeretetteljes mosoly jelent meg száján.
-  Jó reggelt, Cic’! – köszönt ártatlan tekintettel.
Felvontam szemöldököm, eztán megforgattam szemeim, s inkább visszamentem a konyhába, minthogy visszaköszönjek ez a becenévnek nevezhető valami után.
„Cic’”?! Komolyan?! Engem ne Cic’-ezzen le senki! – akadtam ki gondolatban is a kávéspoharak felé tartva.
Elképzelhető, nem volt kedvező ötlet kávét készíteni a gyógyszer után, mondhatni kávéval beszedni a gyógyszert, illetve én nem ezt tanultam a szüleimtől. Nem is nagyon terveztem ezt tenni, inkább csak előkészíteni az energiabombám, miközben lenyugodhatok, ezáltal nem ütöm le szegény srácot ez a mondata után.
Épp csak kikészítettem egy poharat és a hotelkonyháról elkunyerált kávéfőzőt előrébb húztam, azután megtöltöttem azt az egyik dobozban talált igen jó minőségűnek, márkásnak kinéző kávéval, amikor megéreztem hátam mögött a jelenlétét. Szem forgatva megfordultam, s értetlen tekintettel pillantottam rá várva, hogy megszólaljon. Mivel ez néhány másodpercen keresztül nem következett be végül én tettem ezt meg helyette:
-  Mit keresel még mindig itt? – tettem fel jelzés értékű kérdésem, melynek főként az volt a nem titkolt célja, hogy elhúzzon.
-  Nem akartalak megbántani azzal, hogy Cic’-nek hívlak, csakis aranyosan akartalak hívni… Úgy néz ki, tévedtem és rossz irányba sült el. Sajnálom! – közölte álmos, rekedtes hangján, mely bevallom, még számomra is vonzó volt tőle, akárcsak a nők nagy részének.
-  Megbocsájtom – feleltem nemtörődöm hangnemben, pedig őszintén szólva, jól estek szavai. – Még valami? – érdeklődtem továbbra is jelezve, nem szívesen látom.
Nem akartam bunkó lenni, ámde kölcsönkenyér visszajár.
-  Megbeszélhetnénk a tegnapit? – kérdezte óvatosan.
Egy pillanatra felrántottam szemöldökeim, eztán visszaeresztve megrántottam vállam, s azt válaszoltam:
-  Megköszönném, ha nem egy szál boxerban lennél a konyhámban! – jegyeztem meg következő kérésem, ezáltal beleegyezve megbeszélésünkbe.
-  Oké, gyorsan felkapom magamra a ruháimat, utána átbeszélünk mindent – egyezett bele és már el is tűnt.
Tényleg fontos lehet számára. – lepődtem meg egy halvány mosollyal arcomon.
Bevallom, végignéztem volna rajta, mielőtt eltűnik, de hát, könyörgöm, mégiscsak nőből vagyok! Bár igaz, perifériás látásom sokat segített abban, hogy megállapítsam, milyen szinten izmos vagy sem és egyéb természetesnek vélt dolgok. Állíthatom, annak ellenére, hogy egy szál fekete alsónadrágot viselt nem volt az a kigyúrt állat-fajta - való igaz, azokért nem is vagyok oda -, jól állt neki ez az izomköteg elrendeződés. Azonban miért ejtek én meg ilyen mondatokat? Nagyon másnapos lehetek, ha ilyen gondolatok futnak le a fejemben…
Mikor visszaért a ruháiban, - amelyekben megjegyzem: majdnem hasra estem, miközben nagy nehezen elértem az útitáskámig - kezdetét vehette a beszélgetésünk.
-  Átgondoltad azt, amit tegnap mondtam? – érdeklődött, nekikezdve ő.
-  Nekem nem kellett semmit sem átgondolnom… Inkább az a kérdés, hogy te megfontoltad-e a dolgot? – tettem hozzá szinte egyből, mindvégig magabiztosan, mégis reggeli álmosságomnak köszönhetően vele is lágyan beszélve.
-  Jó párszor átgondoltam már, hogyan mondjam el neked a véleményem és akkor ott volt az adódó lehetőség, szóval ez nem amolyan fellángolás volt – magyarázta komolyan, szemtől szembe beszélve.
Elsétált a kis, kerek, hófehér asztalnál lévő egyik fehér festékkel lekent vasszékhez, melynek ülőfelülete puha, vajszínű párnázott volt, míg hátrésze a már említett anyagból egy téglalap alapú keretben lévő „x” formából állt.
-  Rendben. – rendeztem le szavait ennyivel, majd megkérdeztem: – Kérsz egy kávét?
-  Igen, az jól esne. Köszönöm! – hálálkodott elmosolyodva.
Megfordultam és az első itt töltött nap óta áramellátás alatt lévő kávéfőzőt bekapcsoltam. Amint megtettem, megéreztem egy aurát közeledni felém… Túl közelinek éreztem, mikor gyorsan megfordultam.
Nagyjából két méterre állt tőlem a fekete farmerében és ugyanilyen színű pólójában, amin tejfehér minta pihent. Cipő nem volt lábain, pusztán éjszínű zoknik, melyek abban a pillanatban megpihentek, ahogyan én zavarodottan felé fordultam.
-  Én… Megölelhetlek? Úgy értem… Akkor béke van köztünk, ugye? – kíváncsiskodott meglepő módon, kissé félszegen.
-  Szent a béka – mondtam idegesítően mosolyogva.
-  De most komolyan! – szólt rám kérlelő tekintettel.
-  Igen – jelentettem ki halvány mosollyal arcomon, mégis határozottan.
-  Szuper – örült meg kissé, ami igencsak meglepő volt, hisz erre azért nem számítottam.
Átszelte a kettőnk között lévő távolságot, eztán derekamnál fogva magához szorított. Eközben én reagálva cselekedetére átöleltem nyakánál összekulcsolva ott karjaim. Valamiért furcsállok ilyet mondani, viszont nem titkolom, jól esett ölelése, közelsége és egyáltalán az a tény, hogy kibékültünk vagy akárhogy is nevezhetném ezt.
-  Mi a programod mára? – tudakolta, s hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-  Még nem tudom, majd kitalálunk valamit – feleltem egyszerűen, megrántva vállam.
Elengedve egymást, azután visszaállva ölelkezésünk előtti helyünkre eszembe jutott az égetően fontos kérdésáradatom:
-  Mit csináltam tegnap? Hogyan kerültem ide? Mit keresel te itt? Paul kirúgott érte?
A kérdések hallatán felnevetett, majd szinte egyből abbahagyta meglátva komoly arckifejezésem.
-  Semmi komolyat, csak mindketten ittas állapotban voltunk, mint szinte mindenki más. Én nem annyira, szóval gondoskodtam arról, hogy visszakerülj ide… Taxival jöttünk… Feljöttünk ide… vagyis inkább felcipeltelek, de ez lényegtelen… Aztán hála neked itt ragadtam… Ne gondolj rosszra! Mindössze nem szerettél volna egyedül maradni – tette hozzá meglátva ijedt pillantásaim. – Lehúztad magadról a gatyád és azt mondtad, ha már itt alszom, kényelmesen tegyem és mivel én egy alsóban szoktam aludni így láthattál. A pólódat már nem vetetted le, mert kidőltél, pedig gondoltam, levetve vagy legalább feltűrve kényelmesebb, hisz biztosan meleged lenne, ezért feltűrtem, kicsivel később én is elaludtam. Ami pedig Pault illeti… szerintem nem lesz semmi gáz. És tudtommal én vagyok a védenced – zárta le a dolgot ennyivel.
Minden kérdést megválaszolt, amiért hálás voltam neki, ám nem mondhattam semmit, ugyanis ekkor a kávéfőző jelezte, végzett a feladatával.

2 megjegyzés:

  1. http://bitchpleaseszemelyesblog.blogspot.hu/p/dijak.html
    Meglepi nálam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Jasmine Young!
      Köszönöm szépen a meglepetést!
      További szép napot!
      Timi
      xx

      Törlés