2014. július 4., péntek

2. rész: Minden szervezés kérdése...


Kedves, Olvasóim!
Először is köszönöm a rendszeres olvasókat! Örülök, hogy már ennyi idő után ennyien vagytok.
Itt is lenne a beígért második rész.
Remélem, elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást kívánok hozzá!
by: Timi




Niall észlelve, teljesen abnormális ruha van rajtam, elképedő tekintettel vizslatott, majd feleszmélve elmosolyodott, s megjegyezte, hogy remekül áll, máskor szintén hordhatnék ilyet. Nos, szerintem még mindig egyszerűen csak kedves, ezért ennek megfelelően reagáltam szavaira, ám előtte természetesen elmondtam egy „Köszönöm!”-öt is.
Felkapva magamra a cipőmet valamint az ékszereket, úgy véltem, illene keveset sminkeltem, amit a füstös szemekkel megoldottam.
Mivel még ezután is volt egy kevés időnk, Nialler a telefonjával szórakozott, miközben engem várt, hogy kész legyek, ugyanis már menetkészen állított be hozzám. Beledobáltam minden fontos iratomat a tatyómba, eztán fekete körömlakkal lekentem körmeimet, s elbeszélgettem ezt az időt a szőke védencemmel, oly’ csekélységekről, mint példának okáért lesz-e ott étel is… Igen, ez rettentően fontos mindkettőnknek, mivelhogy attól még, hogy nem vagyok megelégedve az alakommal az nem kifejezés, ha azt mondom, szeretek enni… Talán pont vagyok ezért olyan, amelyen.
Mikor végre megszáradtak a körmeim -, s ezzel ismételten teljes értékű emberré válhattam - fújtam magamra egy kevés parfümöt a kedvencemből, mely finom illatanyagokból, főleg jázminból állt. Csodás, imádom.
Már épp indulni készültem volna, mikor rádöbbentem, hogy a fejemen még mindig egy törölköző pihen összefogva nemrégiben még vizes hajam, mely nagy valószínűséggel az idő folyamán megszáradt. Lekapva róla rájöhettem, valóban eszerint történt, szóval csakis annyi teendőm volt, hogy kifésülöm, s hagyom, hogy gyönyörű, vörös színben úszó, nagyjából mellig érő, hullámos hajam hadd omoljon gyengéden vállamra.
Megbeszélve Niallel, hogy semmi értelme sincs kabátot húzni -, hisz a hotel előtt beszállunk a kocsiba, majd a buli helyszínének épülete előtt kiszállunk és besétálunk, ami összesen maximum tizenöt perc lehet, s hazafelé sem lesz remélhetőleg olyan hideg, hogy megfázzunk - elindultunk a táskámat vállamra akasztva az ajtó felé, ahol udvariasan előre engedett. Miután bezártam a kártyámmal a bejáratot, s azt belesüllyesztettem a táskámba, mivel liftezni készültünk, ezért arra vettük az irányt, ámde egy nem várt, ráadásul egyáltalán nem kívánatos személy tartott ugyanarra a másik irányból; Devine.
-  Ez is jön? – érdeklődött grimaszolva Niallhez fordulva, mikor mindhárman odaértünk a lifthez, s a dobos megnyomta a hívógombot.
-  Nem „ez”, hanem ő és igen, persze, hogy Maddie is jön velünk – szállt egyből védelmembe a kérdezett, mielőtt én bármit mondhattam volna.
Már a nyelvemen volt, mit reagálok - azt, hogy „Ezt én is kérdezhetném…” -, csakhogy az énekes megszólalásával ez romba dőlt, amit nem bánok különösebben, ugyanis ez cseppet sem volt olyan ütős, mint amiket elszoktam, s most úgyszintén el kellett volna sütnöm.
Néhány idegtépően kínos másodperc után a személyfelvonó megérkezett, majd nem meglepő módon Devine egyből beszállt, eztán ismét nem meglepően Niall illemtudóan előreengedett és végezetül ő szintén belépett. A jelenleg ombrés hajú pasi egyből megnyomta az alagsori gombot, mivel jobban járunk, ha ott megyünk ki a szokásos, hotel elé települő rajongók miatt… Na, jó, a mellettem lévő énekes nem az a fajta, aki ekképp menekülne el előlük, azonban azért annyi időnk mégsem volt, hogy mindenkinek kiosszon egy autogramot, meg egy közös képet és ami azt illeti én sem voltam teljesen olyan ruhában, hogy hogyha meghülyülnének biztosan meg tudnám védeni, - bár amelyik iskolába jártam azt szintén tanították a nőknek, hogyan oldjuk meg magas sarkúban az adódó veszélyforrások elhárítását, tudtam is, csak lapos talpú cipőben biztosabb vagyok a dolgomban, - ezért nem gondolkoztam egy pillanatot sem azon, jó ötlet volt az, amit az a lény cselekedett. Még úgy is közel volt, hogy egyikünk a baloldal szélén, míg másikunk a másik oldal jobb sarkán álldogált. Cseppet sem vágytam a jelenlétére, irritált, akárcsak mindig, így megnyugodhattam, hogy az, amit nemrégiben éreztem egy sima fellángolás féleség lehetett. Eddig is tudtam, szükségem van a gyengédségre, hiszen mégiscsak emberből vagyok, ám nem hittem volna, hogy ennyire…
-  Haver, azért máskor ne zárj közé! – jegyezte meg Niall a dobos felé intézve szavait.
-  Bocs, csak nem akarok ezzel egy levegőt szívni! – közölte ingerülten fejével lenézően felém bökve Devine.
-  Te beszélsz?! Örülök, hogy még élek attól a bűztől, amit magadból árasztasz – vágtam vissza komoly hangnemben.
Ez nem volt igaz, ámde tudtam, ettől egynéhány percre elhallgat. Ami a valóságot illeti… hát, az az volt, hogy egész kellemes férfi parfümös illata volt - igaz, ehhez tökéletesen hozzájárul az is, hogy odáig vagyok a férfiparfümök illatáért, egytől-egyig -, amelyet innentől is lehetett érezni, azonban ezt sohasem mutattam, s bizonyára sohasem sem fogom.
Amikor végre megállunk, majd kinyitódott az ajtó elsőként szállhattam ki nyomomban Niallel és Devine-nel, eztán kifelé vettük az irányt, ahol - ahogy még fent a hotelszobámba az előbb említett elmondta, szólt, hogy kérne egy taxit, tehát - a váró autónak kellett lennie. A sárga tetejű, fekete gépjármű ott is pihent, viszont a vezetője ki tudja, hol lehetett éppen…
-  Ez komoly?! Szerintem már így is késésben vagyunk – nyafogott Devine.
-  Azzal nem leszünk előrébb, ha rinyálsz – közöltem vele szem forgatva.
-  De azzal sem, ha nekiálltok veszekedni – szólt közbe gyorsan Niall, miközben már látszódott Devine-en, hogy szeretne valamit mondani.
Ekkor felbukkant egy fehér ingben, s fekete nadrágban lévő negyvenes éveihez közelítő férfi, aki megpillantva minket kicsit sietősebb léptekre kapcsolt a csigalassú sétájából. Odaérve hozzánk egy aprót bólintott köszönésképp, aztán a kormánynál lévő ülésre bepattant, várva, mi is szálljunk be.
-  Én előre ülök – jelentette ki ellenvetést nem tűnően az előbb még sipítozó szerzet.
-  Remek, én úgy is hátul akartam ülni Niallerrel – jegyeztem meg kissé csípősen… Vagyis ha lenne logikája az előttem szólónak, számára az lenne.
Kinyitottam az előttem lévő hátsó ülés ajtaját és beültem, ezután arrébb húzódtam, hogy az általam név szerint megemlített srác szintén kényelmesen elférjen.
-  Nem tudom, minek mentél ennyivel arrébb – említette meg éppen felmerülő gondolatát, s közben helyet foglalt.
Felnevettem mondatára, majd közelebb húzódtam hozzá és lábaimat ráhelyeztem combjaira. Kinyújtatta bal kezét felém, azután átvetette vállamon, s élveztük egymás közelségéből áradó szeretetet. Hogyan fogalmaznám meg ezt a jelenetet egyszerűen, ellenben úgy, hogy mindenki megértse, mi van köztünk? Nos, azt hiszem, ez egy munkakapcsolatból kiinduló immáron igazi fiú-lány barátság, semmi más és ez eszméletlenül tökéletes úgy, ahogyan van; sohasem gondoltam volna, hogy valaha a védencem és köztem barátság tud kialakulni, főleg nem ilyen szintű… Habár ez mind addig volt ekképpen, míg nem találkoztam először a mellettem ülővel.
Devine eközben úgyszintén helyet foglalt a kocsiban azon a helyen, melyet ő kiválasztott magának, majd miután minden ajtó becsukódott a sofőrünk bekapcsolta a személygépjármű motorját és elindultunk.
Őszintén szólva, nem tudom, mennyi idő telhetett el, amíg oda nem értünk arra a helyszínre, melyet bizonyára már akkor megadott Niall, mikor taxit kért, hisz nem kérdezett egész úton semmit a sofőr. Nem éreztem jól magam a kocsiban, nem voltam beteg vagy ilyesmi sokkal inkább a légkör nem tetszett. Igaz, nem mondtam volna azt üresnek, idegesítőnek, mégis úgy láttam, hogyha nem lenne ott az anyós ülésen helyet foglaló illető minden sokkal jobb lenne. Ezeket a gondolatokat már a legelején próbáltam kizárni elmémből, ami olyan jól ment, hogy más probléma jutott eszembe; nem is vettem még Sandynek ajándékot a szülinapja alkalmából… és ha ez még nem lenne elég, fogalmam sincs, egyáltalán mit vehetnék.
-  Nialler, nincs ajándékom – motyogtam közel hajolva a megszólítotthoz, hogy csupáncsak ő hallja.
-  Nem is kell még Mad’, majd a napjára elég… Ez csak egy buli, amit nem tudunk arra a napra tenni. Mindenki aznap fogja odaadni – nyugtatott suttogva, kedvesen.
Rettentően megnyugtattak szavai, hatalmas kő esett le a szívemből, mely akkorát esett, hogy egy hatalmas, ugyanakkor halk sóhaj szakadt ki belőlem ajkaimon keresztül. Erre a cselekedetemre édesen elmosolyodott, eztán kaptam tőle a fejem búbjára egy apró, gondoskodó puszit.
-  Elkísérsz majd venni? Fogalmam sincs, mit vehetnék – motyorogtam kérlelően.
-  Természetesen, Drága, úgyis kell vennem nekem is – felelte egyszerűen, halvány mosollyal arcán.
Megérkezve a leendő buli színhelyére nem kellett fizetünk, ugyanis a hotel állja, ameddig le nem lépünk, hisz a közös számlánkra írták. Kipattantunk a járműből, majd becsukva az ajtókat befelé vettük az irányt - jobbjaimon a nemrégiben velem utazó férfiakkal… illetőleg férfival és valamivel, amit nem neveznék hímneműnek sem, tekintve mennyire arrogánsan, s udvariatlanul viselkedik - az elénk táruló óriási épületbe, melyben immár feltehetően folytak a jó pár nappal előre megbeszélt munkálatok a kibérelt nagyteremben.
-  Épp ideje, hogy abbahagytátok a romantikázást, nem érünk rá ilyenekre – morogta csípősen Devine, miközben beigyekeztünk.
-  Milyen romantikázás?! – csattantam fel és mielőtt még az utolsó leheletet tartó álcám eltűnne, miszerint cseppet sem érdekel a véleménye, rosszmájúan megjegyeztem, hogy: – Hogyha még igazad lenne, biztos, csak azért mondod, mert féltékeny vagy, amiért nekünk van, aki szeret.
Tátott szájjal, kiakadva pislogott rám párat, - pedig immáron igazán megszokhatná, hogy ami a szívemen az a számon, - aztán éppen visszavágott volna, ámde ekkor megpillantottuk a One Direction többi tagját és Liam sietősen elindult felénk.
-  Késtetek – kérte számon, azután a méregdrága órájára pillantva leolvasta, hogy: - Két percet.
Mikor rádöbbent, mennyire komolyan fogta fel a kettőminutumnyi késedelmünket megenyhült és elmosolyodott. Mi szintúgy ekképpen tettünk. A velünk szembe lévő srác lepacsizott Devine-nel, s Niallerrel, majd engem megölelt, mely meglehetősen furcsa volt, hiszen sohasem tett még hasonlóképpen. Igazándiból jól esett, azonban ebből egytől tudtam, van valami gondja.
-  Okééé… Mi a gáz, Paynoo? – kérdeztem rá egyből, habár azért természetesen visszaöleltem.
-  Szükségem van egy határozott emberre, Maddie, mert egyedül nem fogok jelenleg semmire sem jutni… A munkások nem dolgoznak elég keményen, a srácok meg csak oldalt beszélgetnem és elhülyéskednek, ahelyett, hogy rádöbbennének ez nem lesz így jó… Megint én vállaltam el a legkomolyabb szerepét és tessék, nem érek vele semmit – dünnyögte idegesen vállamba.
Érzékeltem, ahogyan egyes szavaknál mérgében kissé jobban szorít, enyhén megfeszültek izmai, csakhogy nem különösebben váltott ki a testhelyzete belőlem semmit… Mármint úgy értem, Liam erős, meg izmos, ezt mindenki tudja és ez király, csakhogy mint nőt nem tud ez ámulatba ejteni ez a tulajdonsága sem, emellett pedig ennyitől nem fogok összeroppantani, attól még, hogy egyesek szerint én mindössze egy vékony, törékeny nő vagyok.
-  Hát, erre nem számítottam, de persze, hogy segítek… csak nem magas sarkúban – tettem hozzá halványan elmosolyodva.
Elengedtük egymást, miközben ő hálás mosollyal figyelte, miként szeretnék megválni lábbelimtől. Eközben érzékelhettem, jelenleg már csupán ketten vagyunk itt, s a velem érkezők időközben beljebb haladtak.
Egyszerűen jobb tenyeremet ráhelyeztem az előttem lévő srác vállára, aztán lehúztam cipőmet, majd megfordultam és ugyanazt a mozdulatsort megtettem mindössze annyi különbséggel, hogy immáron az ellenkező irányú végtagjaimmal.
Mikor mindkét cipellőmet kezemben tudhattam mezítláb elindultam a kissé hideg, krémszínű padlózaton a többiek irányába, nyomomban az előbb segítségért kiáltózóval, hogy lepasszoljam védencemnek, mi több, jó barátomnak a kezemben elhelyezkedő tárgyakat azzal az egyszerű kéréssel, vigyázzon rá.
-  Nialler! – szólítottam meg a nekem háttal állót odaérve, közben aprót böktem válla közepe táján jobb kezem mutatóujjával.
-  Úúú, de alacsony lettél hirtelen, Shaw – vette észre, majd illetett ezekkel a szavakkal Devine… Ki más lenne ekkora tapló?
-  Még így sem vagyok annyira, mint te – vágtam vissza egyből, hisz valóban magasabb voltam nála néhány centivel.
-  Néha komolyan úgy viselkedtek, mint az idős házaspárok – szólt közbe szem forgatva Zayn.
-  Mi?! – akadtunk ki egyszerre Devine-nel.
-  Ne vágj a szavamba, most én beszélek! – mondta szúrós szemekkel illetve, azután folytatta volna mondandóját, ha én nem szólalok meg.
-  Már megint az átlagosnál is nagyobb arcod lett, te nagy sztár – közöltem vele a végén laza, ugyanakkor gunyoros nevet adva neki.
 -  Na, megszólalt az Őrzővédő kutya – jegyezte meg a mindig általa használt elég bizarr gúnynevemet használva.
-  Hát, látjátok srácok megint nagy az arca drága Kobold barátunknak – jelenlettem ki bájosan mosolyogva egy újabb csúfnevet ragasztva rá.
Csupáncsak egy pillanat erejéig pillantottam a banda dobosára, a legtöbb időben a négy férfin vágtázott át tekintetem, mindegyikőjüknek másféle érzelmet kimutató íriszein; Harry jót szórakozott élcelődésünkön, míg Zayn rosszallta, Louis idillikusnak gondolta, - melyet megjegyzem: nem tudtam mire vélni, - Niall már-már átlagosnak vélt eseménynek fogta fel ezt a jelenetet, s én személy szerint az utóbb említettel értettem egyet, merthogy valóban mindennapos eseménynek számított.
-  Jól van - jól van, elég volt, Gerlepár! Szívesen hallgatnám még ezt a civakodást, de bizonyára nem ezért jöttél Maddie ide. Amúgy meg, szia, Mad’! – köszönt apró mosollyal Louis, befejezve szövegelését, mely számomra egyáltalán nem esett jól.
Nem elég, hogy Zayn ezzel jön, immáron Louis is?! Hihetetlenek. - Valami hasonlót gondolhatnék, amennyiben nem foglalkoztatott volna az, hogy minél előbb odaadjam Niallnek a magas sarkúm, hogy figyeljen valaki rá.
-  Szépséges délutánt, Srácok! – köszöntem végül elmosolyodva.
-  Neked is! – zengte kórusba a holmes chapeli valamint a bradfordi.
Na és hogyha immár itt tartunk én hova valósi vagyok? Az legyen még titok… Oké, jó, könnyen meg tudom adni magam, bár szerintem senkit sem érdekel addig, hogy Birminghamben lakok, míg a következő mondatom nem az, hogy Leicestershire-től, azaz Devine városkájától körülbelül egy órányira van dél-nyugati irányba… amitől cseppet sem repesek, viszont ez van, nem tudok ellene mit tenni, én nem fogom megváltozatni a lakhelyem emiatt, annál azért sokkal jobban szeretem azt a helyet.
-  Én nem kívánok neked ilyet – jegyezte meg csípősen Devine… Ki más?!
-  Oh, ne aggódj, én sem neked… meg amúgy is, azt mondtam „Srácok”, nem azt, hogy „beképzelt, azonosítatlan valami”. – csipkelődtem tovább fintorogva, hogyha ő már ilyen.
-  Elég lesz már! – szólt ránk neheztelve Nialler, majd megenyhülve, felém fordulva megkérdezte: – Mit szeretnél?
-  Csak annyit, hogy ameddig én Liammel intézkedek, futkározok, nem szeretném, hogyha feltörné a lábamat a cipőim, szóval lennél olyan édes, hogy vigyázol rájuk? –érdeklődtem igyekezve minél aranyosabb lenni.
-  Persze, de attól még nem kellett volna ilyen cuki szemeket mereszteni rám – felelte angyalian mosolyogva.
-  Úristen, menjetek szobára! – horkant fel Devine.
-  Senki sem kérdezett – morogtam elbűvölően vigyorogva… vagy inkább vicsorogva.
-  Jössz, Maddie? – hallottam meg magam mögött egy kellemes férfihangot.
-  Persze, hogy jövök, Paynoo… csupán le kellett valakinek passzolnom a cipőm – válaszoltam felé fordulva, s immáron valójában elmosolyodva.
-  És Horan lesz az áldozat – tette hozzá „az áldozat”, mire arrébb álltam, hogy mindannyian látószögembe legyenek, ezáltal ne kelljen forgolódnom.
-  Ha gond, akkor… – mondtam és folytattam volna, ámde az előbb beszélő a szavamba vágott.
-  Dehogy gond, nem azért mondtam – ellenkezett egyből, figyelmesen.
-  Rendben. Köszönöm! – hálálkodtam ekképpen mosolyogva rá.
Átnyújtottam Niallnek a cipellőm, majd a szervezőtársammal elindultam a bevállalt feladatunkat végezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése